Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2012. december 25., kedd

2 perc 20 másodperc egy zenész fejében

Állok a templomban, amelyet a dédapámék építettek ebben a faluban. Karácsony van Szenteste. Kezemben a hangszer amelyet hűtlenül elhagytam 31 éve, és most ismét rátaláltam. Igen, ismét hegedűs vagyok, nem jó, nem profi, csak egy hegedűs. 46 éves korom ellenére ismét kezdő, de folyamatosan tanuló, és elszánt. Kemény másfél év van mögöttem. A kezeim nem felejtették el az elmúlt három évtized fizikai munkáit, a csirketartó évek alatt megemelt takarmány ezer tonnáit, a fagyban, nagynyomású mosóval végzett takarításokat. Az idő enélkül is elszoktatta volna őket attól a finom, precíziós mozgástól, amit a hegedű megszólaltatása megkövetel. Az elmúlt nyáron vettem ismét először kezembe hegedűt. Az első találkozás kiábrándító volt. Az agyam még emlékezett arra, hogy miként kéne ezt csinálni de a kezeim...Hamar rájöttem, hogy ez hosszú folyamat lesz. Napi szintű gyakorlás, skálák, majd szeptembertől ismét zeneiskola. Most már alakul. Érdekes módon a kezek nem csak romlani tudnak, hanem javulni is. Az ujjaim, az inak és az ízületek egyre rugalmassabbakká, hajlékonyabbakká válnak, és egyre inkább kontrollálhatóak a mozdulatok. Hiba az még bőven van, de már nem látom reménytelennek, mint az első hetekben. Néha már meg is merem mutatni másoknak, hogy mit tudok. Ezért is állok most itt a templomban, és nem csak ezért, ebben az évben is van mit megköszönnöm Istennek. Vivaldi Négy évszak-Tél-Largo tétel. A darab nem nehéz, és valójában már unalomig gyakoroltam. Akkor mégis most miért remeg a kezem? Ez teljesen idegen tőlem, eddig én más hangszerekkel sosem izgultam, pedig volt fellépésem bőven. A hegedű valamiért más. Hihetetlenül könnyű elrontani a hangokat, nem is a tisztaságukat, hanem a megszólalásukat. Elég egy kis bizonytalanság a jobb kéznél, és máris a vonó megnyekken, vagy pattogó hangot ad, és ezzel el is rontja a hangot, és ez nagyon hallatszik. Egyik ismerősöm azt mondta nemrégiben, hogy a hegedűt csak akkor jó hallgatni, ha olyan játszik rajta, aki tud. A kezdők nyekergése borzalmas, és idegölő. De a szép megszólaláshoz súlyos gyakorlással eltöltött évek kellenek. Nekem volt hat évem gyermekkoromban, és most ez a másfél. Nem tűnik soknak, mégis nagy út ez. Egy felnőtt embernek már nem könnyű időt, és energiát szakítani arra, hogy mindennap gyakoroljon, és itt tényleg minden napra kell gondolni egyetlen nap kihagyás nélkül. Talán még ez az alkalom is korai, valószínűleg. De ha figyelek, sikerülhet, persze nem művészi szinten, de talán már szórakoztatóan. Felkészültem. Ujjaim kitapogatják a kezdő Esz hangot. Közben a templom  világítása kialszik, és az ezzel megbízott hölgyek elkezdik az Úrasztalán álló fenyőfa csillagszóróinak meggyújtását. A CD mellettem áll lenyomom a  play gombot,  elindul a kíséret, négy halk cittenés a "beütés", a negyediknél nagy levegőt veszek, és finoman elindítom a vonót a húr felé. Az első hang mindig a legnehezebb, az első megszólalása a hangszernek, a közönség várakozásának első pillanata, ilyenkor a legnagyobb a terhelés. Szépen szól, ez megnyugtat, de még mindig remegek, mert a szervezetem biokémiája nem képes máshogy legyűrni a feszültséget. Közben arra gondolok, ez nem rólam szól, nem arról szól, hogy én mennyire tudok, vagy nem tudok játszani a hangszeren, az csak úgyis egy pillanatnyi állapot, hiszen ma jobb vagyok mint tegnap, és rosszabb, mint holnapután. Ezek a percek Vivaldiról szólnak, és a zenéről. Nem magamat akarom most megmutatni, hanem azt, hogy élt egy ember a 16. század végén és a 17. század elején, aki éppen úgy érzett, lélegzett, szeretett, és gyűlölt, lelkesedett, és elkeseredett mint én, vagy bárki. Aki rácsodálkozott a világra, annak körforgására, szépségeire, és rútságára. Az ő arcát, is csípte a tél hidege, és a szemét elvakította a hó, gyönyörködött a havas tájban, és a csepegő jégcsapokban, mindezt nemcsak látta, hanem hallotta is, és mivel volt hozzá tehetsége leírhatta, és több száz év múlva is reprodukálni tudjuk. Most ezt szeretném. A hangszórókból szól a hegedűk és a cselló pizzicató-ja, szinte látom ahogy csepegnek a vízcseppek, és én igyekszem előidézni közben a szikrázó havat, a napsütést, amit ki tudja hol láthatott a szerző. Próbálok csak mellesleg figyelni a játékra, nem érdekel most ujjrend, és technika, az ujjaim már számtalanszor lejátszották ezeket a hangokat, most hagyom, hogy ők vezessenek. Fekvés váltások sorozata jön, de nincs baj, a hegedű tisztán szól, és a templom öreg falai, szép utózengést adnak a hangoknak. Agyam már tudja, hogy a nehezén túl vagyok, de még nincs vége. Hallom a hangok közti csendet, ahogy a hallgatóságom figyel, jó lenne ha érezném mit gondolnak, vagy talán mégsem, hiszen tudom, csak néhányan hallják meg az üzenetet, és ha nem is tudják magukban megfogalmazni tudom, hogy eljut hozzájuk Vivaldi. A középrészben már halkan pattog a kályha tűze, és a trillák a parázs melegét közvetítik, a melegedő ember elégedetten nézi belülről a kinti hideget. A darab vége megállíthatatlanul közeledik, még egy zenei mondat, majd az ismétlése piano-ban, és a lezárás, egy nagyon hosszú hang trillával. Számolom a negyedeket egy-kettő három megfordítom a vonó mozgást, négy lassítom a trillát, öt-hat, trilla megáll, és jön a záró hang egy egész Esz, ami elhalkul. Egy szempillantás alatt háromszáz évet ugrok előre a saját időmbe, ebbe a 2012-es télbe, ami itt van a templom falain kívül, és mosolygok, mert tudom valamit adtam. Másoknak és magamnak. Eközben megértettem azt is, hogy a darab, nem csak a télről szólt, hanem az életről, a jó és a rossz párhuzamáról és az elmúlásról, és ismét tudatosodik bennem, hogy ugyanúgy halványul el minden az idő múlásával, mint ahogy a darab utolsó hangja elhalkult, és csenddé vált.
Boldog Karácsonyt Mindenkinek!

6 megjegyzés:

Ábrahám Exit Béla írta...

Neked és Családodnak is kellemes ünnepeket! Nekem volt szerencsém "élőben" is meghallgatni Tőled ezt a gyönyörű zeneművet. Köszönöm és gratulálok hozzá! További kitartást a rengeteg gyakorláshoz, amit a kerékpározásnál is megszoktunk Tőled!

Zita és Árpi írta...

Boldog Karácsonyt Neked és Kedves Családodnak! ...és mégboldogabb, sikerekben, élményekben gazdag új évet! :) Üdv Vietnamból! :)

Atomnyul írta...

Ül ott a nagy rakás süket (tisztelet a kivételnek, bár nem tartozom közéjük), és úgy figyel, mint a régi katolikusok a misén. Hallották a latin szöveg felséges zengését, tudták, hogy szent dolgokat hallanak, de felfogni nem tudták. De azt hiszem, ebben az esetben mi megértettük a lényeget.
Jó ezt a csodát belülről is látni. :)

Éjszem Farkas István írta...

Kedves Barátom! Kár, hogy nem hallottam, de biztosan eljön majd annak is az ideje. :)
Látod, a 31 éves kör visszatér önmagába, hogy most másként látva (bölcsebben már, mint gyermekként) megtapasztald, amit a kezdéskor még nem értettél volna meg.
És ez így van jól.

Ahogy nem is oly rég írtam:

Teljesség

Magából indul,
magába tér kezdet, vég.
Tökéletes kör.

aranyos fodorka írta...

Jó volt olvasni lelkesült soraidat. Adjon neked a Teremtő mindig ilyen örömöt a zenélésében ! Könnyebb lesz az életed.
Boldog új esztendőt kívánok, benne sikert és főleg jó egészséget !

aknoli írta...

Mint már annyiszor mondtam; irigylem a kitartásodat és a fiatalos lendületedet, bármiről is legyen szó. Ez manapság olyan kevés ember sajátja, meglátod, az új munkahelyen is kamatoztathatod. :)