Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2010. február 14., vasárnap

FWD bicaj


Végre elkészült. Kihasználva a Valentin-napi nyálcsorgatós műsorok adta szabadidőt, ma délelőtt összeraktam az új bicajt, amit már ősz óta tervezgetek, és részletekben vásárolgatok. Persze ez sem egy szokványos bringa, (én olyannal nem foglalkozom). A vázat egy seregélyesi ügyes ember készítette, a festés, és összeszerelést pedig én végeztem saját kezűleg. A bicaj érdekessége a FWD, Front Wheel Drive azaz első kerék meghajtás. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a bicaj elejére került a hajtómű, és a teljes váltás mechanizmus, ami a kerékkel együtt fordul, ezért is hívják a rekusok lengőorrúnak, vagy egyszerűen csak elefántnak. A többi vonatkozásában a bringa egy felsőkormányos fekvőbicikli. Persze ez sem olyan, hogy csak elsőre felülök rá, és már csak a kondenzcsíkot láthatod utánam. Az első próbálkozások igen érdekesek. Kell egy teljes szoftverfrissítés az ember fejében ahhoz, hogy átálljon az agy erre a különös érzésre, hogy a pedál lenyomása igencsak hatással van a kormányzásra. Nekem nem okozott különös gondot szerencsére, mert rekuról váltani azért nem volt akkora váltás, mint hagyományosról rekura. Mivel a bicaj elsősorban a fiamnak készült ezért ő is próbálgatta eddig a legtöbbet, de a kezdeti csetlés-botlás nála sem tartott negyedóránál tovább, és egy óra múlva már halálmegvető bátorsággal kimerészkedett a forgalomba is. Most már mindketten fekvőbicajjal tudunk menni a kirándulásokra, így nem lesz hátrányban velem szemben az eddigi kényelmetlenebb és lassabb bicajával.
A nagy bringázásokhoz mindössze egyetlen dolog hiányzik még. A jó idő. Le a hóval, elég volt!

6 megjegyzés:

Atomnyul írta...

"I gotta hit the highway like a battering ram, on a silver-black phatom bike!" :D
Nagyon szép lett, és remélem, lesz pár szép túránk rekusként. :)

Ábrahám Exit Béla írta...

Gratulálok a bringához! Nagyon jól néz ki! Én is nagyon várom már a tavaszt. Már tervezgetem, hogy milyen túrákat teszek, ha alkalmas lesz rá az idő. Természetesen most is kerékpározom, de ez nem olyan, mint egy túra.

Ábrahám Exit Béla írta...

...és hol van a felirat, hogy Zéta bicikli? :-)

Zéta írta...

Már töröm a fejem valami esztétikus Zéta matricán, de mint tudod a design dolgok nem erősségeim! :)

amaruchan írta...

A legjobb az egészben, hogy ha a drágám ezzel teker majd mellettem, akkor végre nem nekem fognak fütyülni, hanem neki. :D

Aknoli írta...

A kezdeti csetlés-botlásnak én is szemtanúja voltam: kár, hogy nem él sem Chaplin sem Benny Hill, jó ötleteket meríthettek volna a dologból. :)
A viccet félretéve nagyon ügyesek a fiúk, egyszer talán én is kipróbálom, ha teljesen néptelen lesz az utca.
Mellesleg március 11-e van és szakad a hó! :( Szegény bringások!