Ahol már tekertem:

Ahol már tekertem:

2008. augusztus 27., szerda

Reggelek és kezdetek

Egy reggel a sok közül.
5:00! Kiengedem a fékeket jobb lábam megfeszül a pedálon a bicaj megindul alattam. Tetszik vagy sem a nyár vége megállíthatatlanul közelít! Minden reggel nagyobb a sötétség ebben az időpontban. A közel fél órás út alatt már végig bekapcsolva tartom a lámpákat. Szeretem ezeket a hajnali tekeréseket, a levegő kellemesen hűvös, már nem meleg, de még nem az őszi csípős fajta. Gépiesen tekerek, nézelődöm és gondolkodom. Minden reggel úgy nézem a körülöttem lévő dolgokat, mintha először látnám. Ez bizonyos értelemben igaz is. Hiszen annak ellenére, hogy mi úgy érezzük minden reggelünk egyforma, egész életünkben nincs két egyforma reggelünk. Ezen a reggelen a házakat nézem, a legtöbb ablakon már lámpafény világít az utcára, ez még érdekesebb lesz amikor a városhoz közeledem és a sok panelház ablakát látom. Az ablakok mögött idegen férfiak ébrednek, jó vagy rossz kedvvel, számba veszik sok ezredszer a jövőjüket, a távolabbit vagy csak az e napit. Minden reggel egy új kezdet. Egy útelágazás, ismét döntünk, folytatjuk az eddigi módon életünk, változtatunk rajta, esetleg felrúgunk mindent, és teljesen más irányba kezdünk. A idegen férfiak mellett idegen nők, akik más gondolatokkal, más érzésekkel ébredeznek ebben az időben. A legtöbben arra gondolnak, ismét egy új nap, új kör a mókuskerékben, amit a család kiszolgálása, a gyereknevelés, a háztartás, a munkahely jelent minden nő életében. Egy részük rezignáltan, mások örömmel vetik bele magukat a reggelbe, és a szokásos kávé, vagy kakaó után máris a napi teendők szorítanak ki minden más gondolatot a fejekből. Közben a gyerekszobák puha, jó illatú melegében az iskola kezdéstől biztonságos és megnyugtató távolban, legszebb álmát alussza a következő generáció. Nincs még ok amiért aggódni kéne, hiszen anya, apa mindent megold egyelőre. Ők így hiszik!
Ébred az ország. Az utakon sorstársaim a legváltozatosabb módon igyekeznek a munkába, ahol kedves és elviselhetetlen emberekkel állnak rokon- és ellenszenves viszonyban. A szerencsésebbek jó kedvvel igyekeznek, mert tudják a munkájuknak eredménye van, évente felmutatható eredménye. A kevésbé szerencsések a sokadik hitel, sokadik törlesztő részletéért dolgoznak, kilátástalanul, és a hitelek lejárta a végtelenbe nyúlik. Reggel van, egy új kezdet, nem csak a nap kezdődik, hanem az életünk újraindul, lehetőségeket tár elénk direkt vagy indirekt módon, csak rajtunk múlik, hogy ezen lehetőségek közül melyikkel élünk, és melyikkel nem. A kezdet egyben a vég kezdete is, hiszen egy nappal közelebb vagyunk a véghez. Sok reménnyel ébredő embernek ez a nap az utolsó lesz, amit ebben a pillanatban még nem sejtenek. Milyen jó lenne őket figyelmeztetni, de ehhez isteni hatalom kéne, az meg számunkra nem adatott meg. Semmivel sem vagyunk többek, mint aki az út szélén heverő halott cica volt egy órával ezelőtt, ő is csak tette a dolgát, de egy váratlan esemény (autó) miatt ez lett az utolsó földi napja. Az állítólagos intelligenciánk legalább annyi új veszélyhelyzetet teremt, mint amennyit kivéd. Alattam szalad az aszfaltcsík, fogynak a kilométerek, nemsokára a munkahelyemre érek. Kelet felől reménykeltően világosodik az ég, a Nap néhány perc múlva átveszi a hatalmat a sötétség felett. Egy mögöttem maradt csendes házikóra gondolok, egy ébredező Nőre és két mélyen alvó gyerekre. Még egy kanyar, fékezem. Worktime!

2 megjegyzés:

Atomnyul írta...

Még mindig nagyon tetszenek a gondolataid. Főként ezért szeretem ezt a blogot olvasni.

A nagyobbik mélyen alvó gyermek. :)

Exit írta...

Szívesen olvasnék egy olyan könyvet, ami ilyen stílusban íródott, mint ennek a blognak a bejegyzései. (Mellesleg köszönöm a figyelmeztetést a hibás linkre vonatkozóan)

Kellemes, nyugis napokat!