Mozgásaim színhelye:

Mozgásaim színhelye:

2010. március 11., csütörtök

Bolondok hajója

RMivel a tél egyáltalán nem kegyes a bicajosokhoz, így hiába várok új kerékpáros élményekre, amivel traktálhatnálak benneteket. A hó és hideg fogságában, én is az internetet túrom, vagy a már ezerszer olvasott könyveimet lapozgatom. Például most újraolvasom, ki tudja hányadszor a 87-ben vásárolt Zsoldos Péter: Feladat című sci-fi regényt. Érdekes módon még mindig tetszik. Most vagy nekem nem változott az agyam sokat azóta, vagy csak a regény áll tényleg nagyon közel az én világomhoz. Manapság már nem nagyon olvasok sciente fiction-t, mert ami számít már úgy gondolom mind a polcomon sorakozik, Asimov, Lem, Clarke, Huxley stb.
De nem is erről akarok ma írni.

Lejárok a partra, egy bárba
Rossz név: Bolondok hajója,
Itt egy öreg fazon énekel
A bor is pocsék, akár a hely...
Itt bújnak a hatvanas évek,
Ezt hallja aki ide téved
Néha visszatérek, valami hív,
Ő meg iszik és szív amit szív...
La-la-la-la-la-la
La-la-la-la-la-la
Kilenc nézőnek hal meg este
Ég a szeme, szétszakad a teste...
Mikor meghívtam egy italra,
rámnézett
Köszönt és azt mondta, azt mondta:
Tra-la-la-la
A sikernek ára van, nem titka,
Bohócnak nem jár aranykalitka,
Ne szidd a sznobokat,
Hisz belőlük élsz,
Az írástudóktól meg jobb ha félsz...

Senki ne áldozza magát érted,
Ne lásd az Urat, jobb ha csak érzed,
Ne hagyd, hogy más élje az életedet,
Se szülőd, se testvéred, se szerelmesed

Bolondok hajója,
Lepukkadt bár,
Bolondok hajója,
Még nyitva áll,
Bolondok hajója,
Mindenkit vár,
Bolondok hajója,
Holnap bezár...

Jó, hogy erre senki sem ismer,
Ide nem jár sem Ördög, sem Isten,
Ami átélt arcán látszik,
Ha lehunyja szemét, úgy játszik...
Tudom mit hisz, mit érez,
Dörmög ha egy dallal végez...
Ülök ott hátul, hallgatom
És érzem...egyedül van nagyon...
La-la-la-la-la-la
La-la-la-la-la-la
Fáj nagyon...

Mindig csak játssz, sose dolgozz,
Ha boldog lehetsz, ne gondolkozz!
Sose várd meg azt,hogy megunjanak!
Magad írd mindig a dalaidat...

Vigyázz magadra is, ne csak másra,
Ha elmész haraggal, ne nézz hátra,
Vásár a világ minden kapható,
De van ami örök és nem eladó!

Bolondok hajója...

Én is egy ilyen bolond, öreg zenész vagyok egyre inkább.
Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy befejezem a zenélésnek azt a fajtáját, amit jelenleg csinálok. Miért? Mert túl sok negatív élmény ér, egyre gyakrabban, és tudom, hogy ezt nem a zene okozza, hanem a közeg amiben játszom. Elegem van abból, hogy az esetek kilencven százalékában valaki belém gázol, ezzel a maradék kis kedvemet is elvéve a munkámtól. Számomra a zene szent. Sajnos a bulizenekarok szintjére is bekúszik a médiavilágban már napi rutinnak számító "parasztvakítás". A dalok komputerrel szerkesztett fájlok, a szövegek az LCD kijelzőkön futnak. Ebben az esetben még mindig el kell tudni énekelni őket. De már megjelentek a következő generációs hangszerek, ahol az eredeti dalok mp3-as verzióit töltik a hangszerbe, amiről egy ügyes elektronika egy gombnyomással leemeli az éneksávot. Innentől már csak egy lépés a full playback. De én ebből már nem kérek. Számomra ez már nem zene. Már a mostani verzió sem nagyon tetszik, pedig itt még nagyon is szükség van a felkészültségre, és annak is vannak nehézségei, hogy az élőzenekarral ellentétben a gép nem toleráns a bénaságomra, ha eltévesztek valamit az nagyon hallatszik, nem korrigál utánam, mint ha hús-vér társakkal lennék a színpadon. A közönség azért teljesen nem hülye. Megérzik az igazi produkciót, és a nulla teljesítményt. Mivel mindenhonnan ez ömlik rájuk, így egyre elfogadottabb, hogy sehol sem szól élőben a zene, és senki sem énekel igazából. A tátogós sztárok túlsúlyba kerültek a szórakoztató iparban, ennek következtében a zenész leértékelődött. Huszonöt évvel ezelőtt egy vendéglátóban dolgozó zenész tiszteletnek örvendhetett, mert a tudása, a tehetsége, és a szorgalma tette lehetővé, hogy színpadra álljon. Manapság semmi nem kell ehhez a pénzen, és minimális érzéken kívül, amit már nem is neveznék még tehetségnek sem. Van olyan "zenész" ismerősöm, aki nem ismeri a billentyűk neveit. Ha mondja neki valami jobb sorsra született gitáros, hogy adj egy E-t (mert szeretné a hangszerét behangolni), akkor fogalma sincs melyik billentyűt kell leütni. Azért ez már mégiscsak nevetséges. Kotta, és zeneelméleti tudásról már inkább nem is beszélnék, mert az ilyen olyan ritka, mint a fehér Zorró. Már csak néhány terület maradt, ahol manapság még van lehetőség zenélni, az egyik a nagy szerelmem a rock , a másik pedig a különböző hagyományőrző zenekarok, egzotikus hangszerekkel és natúr énekléssel. Nem kérdés, hogy számomra ebből csak az egyik a járható út.
Amiért mindezt leírtam, az egy dal, amit muszáj beszúrnom. Tudom nem fog mindenkinek tetszeni, és azt is tudom, én elfogult vagyok az előadókkal. Rúzsa Magdi, és Hobo duettjét az első pillanattól szeretem. Mert szól valamiről. Mert a zenészek igazak. Mert Magdi szívből énekel mindig, és hiszem, hogy ezt a tehetséget, ő egy nagyon magas helyről kapta, és hogy ez mögött egy világjobbító szándék van. Mert Hobo szövegéből egy öreg zenész letisztult gondolatai szólalnak meg. Nem mellesleg az egész full live! Az árulkodó jelek: Plexifallal szeparált dobfelszerelés, bekötött gitárerősítők, kisebb keverési arány eltolódások, az énekesek szájától távolabb tartott mikrofon halkabban szól, (ez a természetes működése, csak Aradszkinál szól ugyanolyan hangerőn bármilyen távolságról,), színpadi énekmikrofonok az énekesek előtt, (felismerem a mikrofon gyártóját, és típusát, a playbackelők "kamumikrofont" használnak) a stúdiófelvételtől eltérő megszólalás. Balázs Fecó a minap egyedül játszotta el szintivel a Homok a szélben-t, amit a Korállal 1981-ben vettek fel, és azóta is ezt a felvételt halljuk bárhol is lép fel. Mellesleg a dal még mindig kiváló, csak én ilyenkor mindig "hülyítsd anyádat" kommenttel kapcsolok egy másik csatornára.
A duett kapcsán pedig üzenem minden, agyon dizájnolt, tehetségtelen nyáljancsinak, és szilikonnal kitömött agyatlan szexibébinek, aki manapság a Viva és egyéb szemétgyűjtő csatornák műsoraiból nyekereg a fülünkbe, hogy EZ a Zene, EZ az Éneklés, és EZ a Produkció. Nézzék és rádöbbenve saját középszerűségükre sírjanak!