Ha a hegy nem megy Zétához...

Nem vagyok csúcs gyűjtő. Tagja vagyok a BIG-es közösségnek, de nem gyűjtöm a hágókat, csak akkor megyek fel rájuk ha útba esnek. A hegyeket szeretem, hiszen gyönyörűek, hatalmasak, és valahogy az örökkévalóságot sugározzák. Bicajozni gyötrelmes rajtuk. Közömbösen tűrik, ahogy a kerékpáros pattanásig feszülő izmokkal, próbálja őket meghódítani, csak azért, hogy magának bizonyítsa, erre is képes volt. Azt hiszem ezért megyek ezen a hajnalon én is a Mátra irányába. Az állandó belső késztetésem hajt, hogy újabb és újabb próbákat teljesítsek. Egy apró kis trükk ez, semmi más, amivel azt az illúziót keltem magamban, hogy az idő nem fog rajtam. De ez nem igaz, az idő éppen olyan közömbös mint a hegyek, és igazságos is egyben, hiszen mindenkinek pontosan ugyanolyan mértékben telik, azokban az egységekben mérve, amit mi találtunk ki emberek.

Első nap:
Tervezett szakasz: Szedres-Felsőtárkány
Indulás:5.30
Érkezés: 19.40
Netto tekerés 11h 45 m
Szakasz hossza: 266 km
Összes megtett út: 266 km

A paksi komp első járata 7-kor indul, jobban örülnék egy korábbi időpontnak, de ez van, ehhez kell igazodni. Ezért fél hatkor indulok otthonról felmálházva. Tegnap este még kétséges volt az indulás, mert a hátsó agyamban valami elszabadult, és a bicaj minden komolyabb erőhatásra szalajtott. Végül is átmeneti megoldásként átraktuk a fiam bringájának a kerekét, és így ismét egy jól működő járgányom lett. Hetek óta várom a jó időt ehhez a túrához, most végre megérkezett. Az időjósok szerint zavartalan napsütéses napok következnek. A komposok, már jó ismerősként üdvözölnek, sokszor keltem át velük a Dunán az elmúlt tíz év alatt. A túlparton aztán bekattintom az SPD patentokat, és nekivágok, hogy a mai távot minél rövidebb idő alatt teljesítsem. A végcél Felsőtárkány, ahol Laci és Bogi lesz a szállásadóm. Laci ebben a pillanatban, még abszolút virtuális ismerős, csak a Net-en át kommunikáltunk eddig. A blogomra írt kommenteket, és néhány emailt váltottunk. Hasonló gondolkodásunk és értékrendünk az egyetlen, ami összeköt minket. Jó tempóban tekerek, annyira belefeledkezve az utazásba, hogy későn veszem észre a jeleket, és egyik pillanatról a másikra elfogy az energiám. Klasszikus hiba, nem először követem el. Ennem kellett volna. Elhasználtam az energia tartalékaimat. Most éppen Jászladányban és enyhén energia válságban vagyok. Megállok a templom melletti parkban és "tankolok". Szerencsétlenségemre nem sokáig maradok egyedül. megtalál egy emberke, és érdeklődik honnan jövök. Mikor megtudja, hogy Szekszárdról, nagyon megörül, mert ő éppen egy borkészítésben járatos, és ezt hobbi szinten, de a megszállottságig űző személy, aki mindent tud a szekszárdi borokról, borászokról, és azok technológiájáról. Általában szeretek beszélgetni túra közben a helyiekkel, de ez most egy kicsit fáraszt. Még nem vagyok jól, de kényszerűségből elbúcsúzom, a még mindig a kadarka szőlőről mesélő emberemtől, és tovább indulok. Maklár előtt felhívom Lacit, aki Egerben várakozik rám. Hamarosan találkozunk, és a virtuális ismeretségből valós találkozás lesz.A vár mellett megállunk egy kicsit, az északi oldalon vagyunk, ebből a szögből még sosem láttam. Mögöttünk a Gárdonyi-ház. Aztán tovább indulunk Laciék házához. Laci felesége Bogi már vár minket. Mindenféle finomsággal készülnek az érkezésemre. Sokat beszélgetünk, borzasztóan szimpatikusak mindketten. Azt hiszem fogunk még találkozni többször is. Nagyon jól éreztem magam nálunk.

Második  nap:
Tervezett szakasz: Felsőtárkány-Budapest (Galyatető, Kékestető mászással)
Indulás:8.35 Érkezés: 19.45
Netto tekerés 09h 52m
Állás idő: 1h 47m
Szakasz hossza: 170 km
Összes megtett út: 436 km

Kicsit későn fekszem le, és egy kicsit későn is indulok a terveimmel ellentétben. Félek kevés lesz az időm estig, hiszen a második napra két hegycsúcs, és a főváros elérése van betervezve. Eger után Sirok felé fordulok. A nem éppen alföldi terepen lassan haladok, húzós emelkedők teszi érdekessé a reggelt. A Kékes a távolban elérhetetlennek tűnik. Mögötte haladok el, Recsk, Parád irányában.

Én is mindjárt...:)

Először Galyatetőt (BIG 851) támadom, mert az van előbb az úton. Viszonylag gyorsan felérek, nem túl meredek az út. Fent csak egy egyszerű kő kilátó torony áll, alig bírom a rekut feltolni mellé az erdei ösvényen. A torony és környéke elég elhanyagolt, 14: 05 van, gyorsan megebédelek, és már száguldozok is lefelé, nem túl nagy örömmel, mert tudom, hogy a most elvesztett több száz méternyi magasságot mindjárt ismét keservesen kell visszanyerni. Így is történik. Mátraházánál balra fordulok, és olyan őrült kaptató kezdődik, amit éppen hogy csak, képes vagyok leküzdeni. Azért nem adom fel, és végig tekerek, csak az utolsó néhány méteren kényszerülök leszállásra, ott is csak a kőzúzalék miatt, amin kipörög a hajtott kerekem. Kékestetőn (BIG 852) vagyok. Csak 1 óra 10 perc telt el Galyatető óta.  Egy kis pihenő, néhány fotó, és gyakorlatilag Gyöngyösig gurulok, minden különösebb megerőltetés nélkül. Persze ez sem olyan jó, mint ahogy elképzelik a nem bicajozók, mert a felfelé menetben felmelegedett ízületeket, lefelé a közel 60 km/h-ás száguldásban a menetszél fájdalmasan lehűti, és az első tekerések igencsak kellemetlenek. Az estig hátralévő részt azzal töltöm, hogy kerülgetem a 3-as utat, amin tiltott a kerékpározás, holott a legrövidebb módja lehetne annak, hogy a fővárost elérjem. De így legalább eljutok egy csomó olyan településre, ahol még sosem jártam. A Nap vészesen készül lebukni, amikor a város közelébe érek. Laci bácsival egyeztetünk telefonon, aki elém jön, és egészen egyszerűen bepakoljuk az autójába a kerékpárt, és idő-tér ugrást végzünk. Laci bácsit a Tátra túrán ismertem meg. Sajnos baleset érte a közelmúltban ezért (még) nem bicajképes. Gondolom, ha nem így lenne bringával érkezett volna elém, és úgy vezet át a városon. Laci bácsi felesége Erika is régi ismerősként üdvözöl, és persze finom vacsorával vár. Két kerékpáros turista hetekig képes lenne beszélgetni a túrázásról, és az élményekről, de éjfél körül, már ésszerű elvonulni aludni, hiszen másnap  reggel ismét egy nehéz nap indul számomra.

Harmadik  nap:
Tervezett szakasz: Budapest- Nagybajcs (Dobogókő mászással)
Indulás:7:05 Érkezés: 18:20
Netto tekerés 08h 01m
Állás idő: 2h 15 m
Szakasz hossza: 165 km
Összes megtett út: 601 km

Hatkor kelek, hétre már ismét az autóban a bringa, és Laci bácsi kivisz a város szélére, nem kis könnyebbséget okoz nekem ezzel, mert számomra Pest az egy nagy homály, még a főbb utakat sem ismerem, a kerékpárutakról, pedig szinte semmit sem tudok. Így az ismételt tér ugrással hamar kikerültem a városból, és a szélcsendben, kellemes hőmérsékletben pedáloztam Dobogókő felé. Laci bácsi nagyon ismeri ezt a környéket, így nem csoda, ha az instrukciói alapján nem tévedtem el, és nemsokára már megint 6 km/h-val "másztam" felfelé, ezúttal a harmadik kitűzött magassági célpont felé.

Itt még sosem jártam, Dobogókőről (BIG 850) gyönyörű a kilátás. A hegyre egyébként nyugodtan kilehetne tenni a "Megtelt" táblát a mai napon, rengetegen kirándulnak ma itt. Gurulok tovább Esztergom felé, nem egészen negyed óra múlva már a bazilika mellett járok. Az Euro Velo 6-os kerékpárúton hajtok. Ez kezdetben csodálatos, majd Komáromhoz közeledvén, egyre hiányosabb, Komárom után pedig használhatatlanra vált. Fogalmam sincs, hogy mi abban a koncepció, hogy betereljük a bringásokat a főútról minősíthetetlen erdei utakra, aztán ott magukra hagyjuk őket, mert egyetlen útkereszteződésben sincs egy megnyugtató útirány tábla. Ez általánosságban jellemző országos szinten a kerékpár utakra. A tényleg európai szintű utak tükör aszfalttal, három méter szélesen, váltakoznak az olyan szégyenletes utakkal, amik leginkább ahhoz hasonlítanak, mint amikor a tyúkudvarba kiöntik egy építkezés során megmaradt betont.  Ilyen amikor tényleg jó, és ilyenkor jó bringásnak lenni, de sajnos ez közel sem általános.

De ez elmondható a főutakról is, aminek a szélén képtelenség már kerékpárral haladni, mert az ember összes energiája a kátyúk kerülgetésére fordítódik. Ja és még egyetlen megfigyelésem megosztanám. Az egyenetlen úttest 1 km-en át tábla, nem azt jelenti nálunk, hogy 1 km-en át most egy kicsit rossz lesz az út, hanem, hogy 1 km múlva lesz egy ugyanilyen tábla, és ezeket ismételgetik végtelenül. Lenne egy gazdasági szempontból megfontolandó javaslatom az illetékesek felé. Jelöljék meg az országban azt a néhány kilométernyi jó útszakaszt, mert ez sokkal kevesebb táblával megoldható. Ennyit az utakról. Miután egy erdőben bolyongtam a kerékpárutat kijelölök tudatlansága miatt, megfordultam, és ismét kiraktam magam az 1-es főútra, ahol tiltott a kerékpározás, és próbáltam Győrt minél előbb elérni. Hirtelen ötlettől áthatva, a véneki komp átkelő tábla után megfordultam, és lehajtottam a vízpartra. Egy telefonszám várt egy fán a komp üzemeltetőjének a nevével. Felhívtam, mire elmondta, hogy a komp pillanatnyilag javítás alatt áll, de át tud vinni ladikkal. Hurrá. :) Így nem kell bemennem Győrbe, hiszen a ma esti végcél az Vénektől, csak néhány kilométerre található.

Szárazon megúsztuk a Mosoni-Dunán átkelést, és alig fél óra múlva megérkeztem második anyukámhoz Fémi nénihez Nagybajcsra, aki a szokott módon fogadott. Csak ritkán találkozunk az itteniekkel, így van miről beszélnünk, szaladnak is az órák rendesen. Másnapra van egy kósza ötletem, hogy levonatozom Székesfehérvárig, mert már nem akarom a lábaimat tovább terhelni a Bakonnyal. De mikor megnézem a vonatjáratokat, rájövök, hogy csak körülményesen kivitelezhető a terv, és csak délre érnék Fehérvárra. Délre bicajjal is odaérhetek, és ingyen. :)


Negyedik  nap:
Tervezett szakasz: Nagybajcs-Szedres
Indulás:7:02 Érkezés: 17:57
Netto tekerés 09h 28m
Állás idő: 1h 27m
Szakasz hossza: 197 km
Összes megtett út: 798 km
Összes netto tekerés: 39 óra 27 perc

Hétkor indulok, kicsit megyek a tilosban a 81-esen, aztán elfordulok Pannonhalma felé, és innentől gyér forgalmú utakon járok, a kis völgyekben meghúzódó falvak közt. Nincs munkanap, alig látok embereket. csak néhányan dolgoznak a kertekben, a többség valószínűleg a nagy meleg elöl elhúzódott a hűvös szobák mélyére. Én már ropogósra grilleztem magam az elmúlt három napban, hiába a 30-as faktorú napozókrém. Utoljára 12 éve jártunk erre, az akkor még csak 11 éves fiammal, a Fertő-tó kerülő túrán. Az akkori kondíciómmal nehezemre esett ez az út, és úgy maradt meg bennem, hogy nagyon nehéz a terep. Most egyre csak várom ennek a nehézségnek az eljövetelét, míg csak egyszer azt veszem észre, hogy már Fehérvárcsurgónál járok és a Bakony mögöttem maradt. Fehérvár központjában 33 fokot mutat a hőmérő. De bánja a fene, már csak 90 km szinte sík terepen, az unalomig ismert 63-as úton és otthon leszek. Fájnak a lábaim, már nem tudok nagy tempót nyomni, főként így, hogy a hazaérkezésem tiszteletére déli szél fúj, ami nagyon ritka, általában csak akkor van ilyen ha én északról érkezem haza.

"Mindenhol jó, de legjobb sehol", szokta volt mondani a nagyapám. :)
Este fél hatkor hazaérek. Megint egy szép kört sikerült teljesítenem. Végig betervezettek voltak a rövidítések arra az esetre, ha nem bírnám a strapát, de szerencsére ezekre nem került sor. Egy kicsit ugyan a határon mozgott a megterhelés, de még vállalható volt. Most egy darabig nem vágyom hegyekbe. :)

Ezúton is köszönetet szeretnék mondani azoknak a kedves barátaimnak, akik befogadtak engem éjszakára, jó szívvel megosztották a vacsorájukat, és házukat velem, nélkülük ez csak egy út lett volna nem egy élmény. :)