Erre a nyárra két túrát
terveztem. Az egyik az Alpok 9 csúcsának körbe tekerése, a másik pedig
Isztambul oda-vissza út letekerése...lett volna. Kezdődött azzal, hogy a
kollégám a gerincével lebetegedett, és mivel mi ketten egyszerre nem
hiányozhatunk a cégtől, így kérdésessé váltak a túrák. De ezen nem
izgattam túlzottan magam, hiszen az Alpok túra, egy hétvégi program
amelyen mindenképpen részt vehetek, az Isztambulra pedig még két héttel
későbbi időpont lett kitűzve, addig bármi lehet. A múlt héten aztán
lendületbe jöttek a dolgok. Miközben én teljes erővel készültem a
túrákra, vásárolgattam, bicajt tökéletesítettem, kiderült, hogy az
Alpokban a hétvégére ítéletidő várható, így a már előfoglalt szállást
még idejében vissza kellett mondanunk. Sebaj, gondoltam én, már úgyis
évek óta részt akartam venni egy Balaton átúszáson, gondoltam, most
legalább megtehetem. Csütörtökön a szokásos 16 óra helyett csak 14-ig
dolgoztunk, azt gondoltam ez milyen jó, így több időm lesz. Jókedvűen
indultam haza a cégtől. A forgalmas szekszárdi elkerülő útról
lekanyarodva Szekszárd-Palánk felé vettem az irányt több ezredszer az
elmúlt évek során. A MMG műszergyár parkolója felöl megjelent egy MPL-es
postai csomagszállító furgon, de nem különösebben izgatott, hiszen
elsőbbségadás kötelező tábla védett tőle. A furgon lassított a
kereszeteződésben, gondoltam észrevett és megáll, aztán mikor már
csaknem elé érkeztem ismét gázt adott, és a gyorsítás sebességével
oldalról belém hajtott. Az ütés hatalmas volt, és kivédhetetlen. Úgy
éreztem a jobb oldalam darabokra szakadt, és csak bíztam abban, hogy fel
tudok állni még az útról ahova zuhantam. Ezt rögtön ki is próbáltam.
Sikerült, de alig kaptam levegőt. Az ijedt sofőr azonnal kiugrott az
autóból, és kédezgetni kezdett, de én levegő hiányában csak szótagokat
tudtam válaszolni. Hívta a mentőket, én pedig lehúztam a bicajt az út
szélére, és szedegettem össze a letört alkatrészeket. Milyen jó, hogy
éppen előző nap fejeztem be a bringa felkészítését a túrára, minden
tökéletes állapotban volt rajta még reggel. A mentők a rendőrökkel
kötelékben iszonyú lármával érkeztek, és nagyon profin végezték a
munkájukat. Közben felhívtam a családot a megnyugtató hírrel, hogy
elgázoltak. Hamarosan a helyszínre érkezett feleségem, és a sógorom, de
őket már csak az induló mentőből láttam. A kórházban a szokásos rutin,
ambulancia, röntgen, kiderült, hogy négy bordám tört el az ütközésnél,
ebből kettő "ablakosan", azaz két helyen is. Néhány napig bent tartanak
megfigyelésre. Szóval nem komoly. Persze millió kisebb sérülésem is van,
hiányoznak rólam bőrfelületek, és komplett atlaszra elegendő
térképminta van rajtam mindenféle színnel, de ezek miatt tízperc múlva
már tekertem volna tovább. A srác aki elütött, ugyanúgy áldozata a
történéseknek mint én. 8 napon túl gyógyuló sérülést okozó
gondatlanságból elkövetett közúti veszélyeztetésért kell felelnie, ami
bűncselekménynek minősül. Ugrik a jogsija, az állása, bűntetett előéletű
lesz. Mindez miért? Mert a százmilliónyi elsőbbségadsából, amit eddig
megtett, most az egyszer hibázott? Nem akarok vérbosszút, és próbálok
neki segíteni mindenben, hogy ebből az egészből minél kisebb büntetéssel
jöjjön ki, de a törött csontjaimat nem tagadhatom, ez tény, és a
felelősség őt terheli elsősorban. Sajnálom, mert pontosan tudom, hogy
lehettem volna én a kormány mögött és ő a bicajon, hiszen ő is
biciklizik, és én is vezetek. Most így keverték ki a felsőbb hatalmak a
kártyákat. Négy napig élveztem a Balassa János Kórház vendégszeretetét, a
tapasztalataimról inkább most nem írnék, azt hiszem, aki járt már
kórházban mindenki tudja mire gondolok. Lestrapált eszközök és
ápolószemélyzet, összeomlásközeli állapotok. Hungarikum.
Most azon
gondolkodom, hogy : Miért? Miért kellett sorsszerűen bekövetkeznie
ennek, miért állt össze minden körülmény csak azért, hogy ne indulhassak
el Isztambul felé? Higyjek abban, hogy mindent a káosz irányít, és
semmi ráhatásom a dolgokra, egyszerűen csak ma nekem adta a rövidebbet a
sors, vagy jeladást keressek a történtekben? Az elmúlt 4 évben 26.000
km-t tekertem itthon és külföldön, hegyi terepeken, és forgalmas utakon,
egyáltalán mindenféle időjárási, látási, közlekedési helyzetben. Miért
pont most egy rutin hazafelé tartó, gyér forgalmú úton ütnek el,
teljesen egyértelmű láthatósági helyzetben egy védett úton? Egyáltalán
mikor tanulunk meg végre együtt közlekedni? Elég érett egyáltalán már az
emberiség ahhoz, hogy egy olyan járművet használjon, mint az autó?
Baleset. Benne van a nevében a bal. Ezt a magyar nyelv mindig valami
rosszra, valami félresikerültre használja. Nem tehet róla senki, a
balesetek megtörténnek.Mégis, akkor is belém jött volna a furgon, ha egy
úthengerrel jövök? Nyilván nem, és azt gondolom, nem azért
egyértelműen, mert így nagyobb, és láthatóbb lettem volna. Szerintem az a
baj még mindig, hogy egy kereszteződésben elsőbbséget adó autós, mindig
autót keres a szemével. Szekszárd környékiek! Amikor a TESCO-hoz
kanyarodtok be, hányan figyelitek a szembejövőforgalom mellett a
párhuzamos kerékpárúton haladó bringásokat? Erre az szokott lenni a
kérdés: "Miért, ott van kerékpárút?" Erről beszélek. Egy autós csak a
másik autóst tartja egyenrangú közlekedő félnek. De mi is ott vagyunk.
Az én esetem ezúttal jól végződött szerencsére. Néhány hét múlva ismét
tekerhetek, és fogok is, mert ez számomra nem kérdés.
A tanulság? Élni
életveszélyes. :)
